69esek
MENÜ
 
E-MAIL

 

balatonart2@gmail.com

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 
PONTOS IDŐ
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
BELÉPÉS
Indulás: 2007-03-12
 
FEJEZETEK A TÖRTÉNETÉBŐL
FEJEZETEK A TÖRTÉNETÉBŐL : A III. ZÁSZLÓALJ TÖRTÉNETÉBŐL

A III. ZÁSZLÓALJ TÖRTÉNETÉBŐL

OSZLAVIJA

 Oszlavija visszafoglalása

(Hováth Kázmér)

 

 

Oszlavija neve, január 24.-ikével együtt aranybetűkkel lesz a zászlóalj történetébe vésve. A falucska ott feküdt Monte Sabotin lábánál, egy templommal, azon a meredek hegytetőn, mely Görz felöl kiindulva, egyszerre megtörik és jobbra egyik karjával Peumába kapaszkodik – ez a templomhát – balra pedig utat hordozván hátán, a 188. számú magaslat felé lejtőzve, hullámzó vonalban ér Szent Flórián falucskához.

A falu a templomháton épült, de szétszórva az országút mentén egész csomó ház épült még, ami nem is csoda, mert hát az utasok mindig szomjasak és Oszlavija boráról is híres vala. Ezt tanulták a görzi fiúcskák és leányocskák egészen a háborúig, a háború után talán hozzáfűzik majd azt is, hogy 1915-16-ban gőzölgő, kiömlő vértől volt híres a templomhát és a 188. sz. magaslat,  az első és második olasz támadás még sértetlenül hagyta, de október közepe táján azonban el kellett házaikat hagyni. Minden katona előtt borzalmassá nőtt a hegy, mert nemcsak Oszlaviját, de az egész hídfőt vasba lehetett volna burkolni azzal a gránáttal, melyet rá lőttek. És a katonák! Tömegekben rohantak egymásnak, mintha az anyaföld diktálta volna, mintha neki lett volna szüksége arra a patakokban ömlő vérre. Az emberek, ha talajára tették lábukat, mindent elfelejtettek. El az életet, el a virágos mezőt, a búgó mezőket, az asszonyt, a kedvest s csak Görzöt látták. Csak az összelőtt házakat, a kitört gyümölcsfákat, a felforgatott szőlőket, a gyökerestől kitépett virágokat s bosszúért lihegve rohantak egymásnak. Ha az elesettek szívét a késő utódok összegyűjtik, oh, oly magas emléket állíthatnak, mely felér Monte Sabotinoig és ellátszik egészen Doberdóig. A drótsövény minden szálára holttest feküdt: ezen építették az olaszok a hídjaikat az állásokig. A szálaknak minden oszlopát 28-as döntötte ki. Ezzel vágtak rést a kerítésen az olaszok. A mieink mégis ott maradtak. Lyukat vágtak a lövészárok oldalában s mikor az embertömeg megindult ellene, odaállt sziklának s a hullámok megtörtek rajta. A távoli hegyek védői félelemmel teljes csodálattal néztek arrafelé éjszaka, mert a srapnelek és a gránátok gyűrűt vontak a küzdők körül tűzből és acélból. Minden hant megelevenedett és küzdött, minden lyukból harcosok serege tört elő s viaskodott a fiúk önfeláldozásával, az apák elkeseredésével, az anyák kétségbeesésével, míg egyszerre a romok és holttestek felett az olasz lobogó fel nem tűnt. A mi csapatainknak az alig 200 lépésnyire hátrábbfekvő, második állásába kellett visszahúzódni. Ez január első felében történt.

16-án az 52-esek és a 80-asok által véghezvitt támadás nem járt a kívánt eredménnyel. A támadás után az olaszok nagy tartalékaikkal rögtön nekiálltak a munkának. Éjjel-nappal túrták a földet, rakták olyan helyre, hol a sziklák megakadályozták őket az ásásban. Egy-két nap alatt nemcsak az állást építették ki, de drótsövényt is fontak eléje.

Ilyen körülmények között a visszafoglalásra mindent alaposan elő kellett készíteni. A hídfő védője, Zeidler tábornok, meg is szerzett mindent. Tűzokádók, aknavetők lettek az első vonalba hozva, egész árkászszázadok vitték a támadóárkokat az ellenséghez mindközelebb, úgy, hogy a támadás előtti éjszakán a jobbszárnyon alig öt lépésre voltunk az ellenségtől. 23-án éjszaka már minden készen volt a támadásra, melyet a következő nap délutánjára tűztek ki. Zászlóaljunk 9. és 10. századának a hegycsúcsot, míg az 52-eseknek az út menti házcsoportokat kellett rohamozniuk. A tervnek értelmében félhárom órakor kellett a tüzér pergőtüzet megkezdeni s ez fél ötig tartott. A levegő az explozióktól szinte villámlott. Lassanként az olasz ütegek is elkezdtek dolgozni, az összes utat tűz alá fogták. A hegyoldalakból porfelhők szálltak fel, magas tölcsérek lövelték a földet, annyira, hogy az egész völgy olyan volt, mint a Stromboli. Az előkészítő tüzelés hirtelen zárótűzzé vált. Az 52-esek előtt elkezdett a tűzokádó dolgozni. A két század csak ezt a pillanatot várta. Ott feküdtek a lövészárokban, sűrűen egymás mellett, a végsőkig felcsigázva, szemeikben valami túlvilági fény csillogásával. A szakaszparancsnokok az utolsó szót susogták, a századparancsnok még egyszer végignézett rajtuk s meg sem várva az előremászó patrujokat, hatalmas kiáltással átvetette magát a drótkerítésen. A 9. század volt az első, amely behatolt az ellenség árkaiba. A 10. század, mely tartalékban volt, öt perc múlva sietett a rajvonal megerősítésére. Soha ilyen rohamot! Mint a felbőszült ár, mikor gátját átszakítja, rohantak a gránátok poklán, holttesteken át az emberek. Így rohanhattak őseink is a véres viadalra. Két ugrás és ott voltak! Így hajrázhattak Rákóczi kuruca, ilyen halálmegvetéssel védhették magukat Damjanic honvédei az ellenség golyózáporában. Mint valami orkán, melyet hegyóriások szültek, úgy söpörtek el útjukból mindent a rohanók. Olyan eget-földet megrázó kiáltással rendíthették meg Bulcsú vitézei Ottó lovagjait, mint a mieink az olaszokat. Túlordította az ágyúk dörgését, fegyver ropogását. A századparancsnok maga veszi el az első gépfegyvert. A tisztek az elsők, akik a túltömött ellenséges lövészárkokba vetik magukat. A legénység jobbról és balról eteti a fedezékeket kézigránáttal. Alig 10 perc és az első árkok ki vannak ürítve. A hátsók pedig csak úgy ontják a foglyokat. Fél óra elteltével az egész árokrendszer a kezünkben volt. A másfél zászlóalj 1260 foglyot, 7 gépfegyvert és csomó aknavetőt zsákmányolt, ebből mi a két századdal 600 foglyot, köztük egy őrnagy, 11 tiszt, 4 gépfegyver stb. A zsákmányt még két hét alatt sem tudtuk elszállítani.

Rövid fél óra alatt kezünkbe került Oszlavija 188. sz. magaslata s az olaszok még azon éjjel kénytelenek voltak a falut is kiüríteni, az un. Templomhátat. Most már csak az a kérdés volt hátra, hogy meg tudjuk-e tartani azt elfoglalt állásokat. A régi védelmi vonalnak ugyanis alig maradt valami nyoma. Helyét egy-egy tombác mutatta, a drótsövény helyén pedig alig volt néhány szál drót. Mindent újra kellett építeni. Az árkászok százada a drótsövényt fonta, a roham lendületétől elbágyadt emberek meg három nap és három éjjel ásták az árkokat. Ekkor csodáltam meg legjobban a magyar bakát. Az altiszt áll őrt, a baka ásott s mikor ez elfáradt, az odament felváltani és tovább ásott a ködben, az éjszakában. Majdnem könny lopózott a szemembe, mikor végigmentem és ott láttam őket elkényszeredve, mélyen aláhajolva, tölteni a homokzsákokat. Egy tiszt pedig ott állt az árok partján és rakta az egyik homokzsákot a másik mellé, hogy lelket leheljen beléjük. Másnap az olasz vissza akarta szerezni, amit elvesztett. Rettenetes pergőtüzet indított állásaink ellen, de a támadását a mi zárótüzünk csírájában elfojtotta. Utána már nem is kísérelte meg megközelíteni állásainkat. Mikor március harmadikán elhagytuk a görzi hídfőt, hogy máshol, fontosabb helyen legyünk ismét megmentők, a Templomhát és Oszlavija szilárdan a kezünkben volt s megerősítve adtuk át az utánunk jövő csapatoknak. És azóta….

 

 

 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!