ARANY VITÉZSÉGI ÉREMMEL KITÜNTETETTEK
1914 -1918
Ágoston Gyula zászlós – elesett
Bánfai Ernő (kép)
A 69.-es ezred III. százada Podgorica hegyen Bánfai Ernő vezetésével egy előreugró állásrészbe került századával, mellyel szemben egy háromsoros védőárkot ástak az olaszok. Az ellenség ezen állása igen alkalmas volt vonalaink nyugtalanítására, két ízben is támadást az 52.-esek, de egyik esetben sem sikerült kiűzni az olaszokat. A friss erő parancsot kapott arra, hogy űzze el az olaszokat előretolt állásukból és az esetleges ellentámadással szemben addig tartóztassa fel őket, míg munkásosztagaink az árkokat betemetik. Bánfai zászlós századparancsnokával, Hetschmann Károly századossal történt megbeszélése alapján két rajjal szemben támadta meg az olaszokat, míg másik két raját oldalt állította fel, hogy elvágják a visszamenekülő olaszok útját.
A késő délutáni órákban, rövid kézigránát harc után egy adott jelre megrohanta a hős zászlós kevésszámú emberével az ellenséges állást, melynek megriadt legénységét elfogta. Harminc fogoly – köztük három tiszt -, két aknavető, valamint számos fegyver és hadianyag jutott Bánfai zászlós osztagának kezére, embereit sértetlenül hozta vissza.
Bitter János szakaszvezető
Bongor Lajos (kép)
Zemplén vármegye északi részén, Világ és Felső-almád községek között elterülő magaslatok sok véres viharnak voltak szemtanúi.
1915. március végén újult erővel tört ki a harc. A csendes Kárpát erdei vad csatazajtól visszhangzottak, s az orosz tömegek dübörgő rohamai alatt nyögött a békés magyar föld. Csapataink elszánt védekezésükben testüket vetették az ellenség hömpölygő áradata elé, hogy megoltalmazzák az ország mélyeibe futó völgyek biztonságát.
Különös szívóssággal ostromolták az oroszok a 69-esek állásait, melyet pusztító gránátok százaival árasztottak el. A jól irányzott tüzérségi tűz érzékeny veszteséget okozott a hősiesen kitartó 69-esek soraiban, de az állások védelmét meg nem akadályozhatta.
A támadásra indult ellenséges gyalogság minden igyekezete megtörött a védők ellenállásán.
Bongor Lajos őrmester két gépfegyvere különösen sok áldozatot szedett a rohamozó ellenséges tömegből. Az orosz tüzérek hamarosan pokoli tűz alá vették a gépfegyverek állásait és az egyik gépfegyvert használhatatlanná is tették..
Az újból megindult ellenséges roham láttán oly golyózáport zúdított a rohamozó oroszokra, hogy egész sorok dőltek ki a rohamoszlopokból. Az ellenség támadása összeomlott újból, amiben a hidegvérű Bongor őrmester elszánt és gyors beavatkozásának kiváló érdeme volt
Dr. Csík László (kép)
Saját csapatteste vereségén érzett igaz magyar lelkének elkeseredettsége elszánt haditettre indította, melynek eredménye fölér egy győztes csata sikerével.
Csapata, a 69.-ik közös gyalogezred, Novoradomsk előtt állott harcban az ellenséggel. Az ezred bal szárnyán harcoló IV.-ik zászlóaljat az oroszok elkeseredett kézitusában széjjelverték s benyomultak Krepa faluba, mely már a 69.-esek vonalának hátába esett. Dr. Csík László zászlós, a védelmi állás jobb oldalán küzdő II.-ik zászlóalj géppuskás parancsnoka, ezidőtájt éppen a falu közepében tartózkodott, hol fegyvereit javítgatta. Itt értesült arról, hogy az oroszok betörtek a faluba, elfoglalták az ezred segélyhelyeit és már az ezred trainjét veszélyeztetik.
Erre a hírre két géppuskáját – az ezredparancsnokságának egyenes tilalma ellenére – az útvonal két oldalára állította fel, s az úton a koromsötétben zajongva menetelő orosz zászlóaljat 6-8 lépésnyi távolságról pusztító gépfegyvertűz alá vette, miközben harsány hangon egy nem létező zászlóaljat vezényelt támadásra.
Az oroszok a váratlan támadásra hanyatt-homlok menekültek ki a faluból s csak másnap reggel küldték előre járőreiket.
Dr. Csík László zászlós erélyes fellépése, rettenthetetlen bátorsággal véghezvitt hőstette időt adott ezredének, sőt hadosztályának arra, hogy rendezett erőkkel, új állásokban vegyék fel a további küzdelmet.
Ezen hőstettek követő napok egyikén, 1914. december 5-én, sebesülten fogságba esett, honnan 1917. év végén tért haza.
Csók Lajos zászlós
Fehér István (kép)
Az öreg Fehér István, a jámbor, dolgos földmíves, reszkető sorokkal írta meg sorait:
„Fiam, István, önfeláldozó felderítő szolgálata hősies teljesítés közben orosz golyótól találva hősi halált halt. Hazájáért áldozta fel ifjú életét a Kárpátokban, 1915. április 2.-án…”
Egyszerű, de megdöbbentő szavak, melyekben egy apa fájdalma zokog, de, melyek egyszerűségükben is a honfiúi önfeláldozó hazaszeretet és a ragyogó örök hősiesség hirdetői. Ifjú Fehér István, a 69.-es közös gyalogezred egyszerű katonája kiváló vitézségével és hősies harcokban kifolyt izzó vérével írta rá nevét az örök dicsőség és hallhatatlanság márványtáblájára. A magyar nemzet kegyelettel őrzi meg emlékét.
Freitag Guido zászlós
Fűrész János őrmester
Göndöcs László (kép)
Káplár., aki egy olasz rohamzászlóalj visszaverésében szerzett elismeréskeltő érdemeket. Az állásaikból kiszorított olaszok ugyanis hamarosan támadólag léptek fel és heves rohamokat intéztek csapatain ellen. 1918. június 18.-án egy ellenséges zászlóalj betört állásainkba és Göndöcs káplárt géppuskájával együtt foglyul ejtette. Egy őrizetlen pillanatban egy szikla mögé rejtőzött el egyik társával, és amikor az olaszok ellentámadásaink következtében hátrálni kényszerültek, sorjába lőtte le a hátráló olaszokat, miáltal nagy riadalmat okozott soraikban. Lelőtte többek között azokat az olaszokat, akik géppuskáját akarták elhurcolni, s ez által megmentette azt zászlóaljának.
Hír György őrmester
Hochschtock János zászlós
Jurcsa János őrmester
Krár István (kép)
Mint a 69.-es ezred tiszthelyettese, a 31.-es rohamezredbe volt beosztva a piavei csata idején.
A támadásba indult 17.-es és 31.-es hadosztályok számos küzdelmeiben megedzett ezredeivel egyidőben kelt át a Piave folyón, hogy lendületes előretöréssel üssön rést az olasz vonalakon.. Bátor és erélyes fellépésével be is tört az olasz védelmi állások első vonalába, melynek megszálló legénységét géppuskáival, aknavetőivel együtt foglyul ejtette.
Különös érdemeket szerzett azáltal, hogy hősies ellenállással megmentette a 3-ik bosnyák ezredparancsnokságot a fogságbaeséstől.
László Péter (kép)
A dicső emlékű 69.-es közös ezred eme kiváló szakaszvezetője 41 havi első arcvonalbeli szolgálati ideje közben rettenthetetlen magatartásával vonta magára elöljárói figyelmét.
Tüneményes vitézségének éke bizonyítéka, hogy érdemeinek elismeréséül a vitézségi érmek mindegyike díszíti hősi mellét.
Résztvett ezrede legtöbb ütközetében s vitézi tetteivel mindenkor öregbítette a 69.-esek jó hírét. Legkiemelkedőbb hőstetteinek egyikét 1916. augusztus 14.-én vívott ütközetben hajtotta végre. Harminc emberével benyomult egy orosz faluba és a támadásra készülő ellenséget meglepő rajtaütésével szétszórta. Nagy veszteséget okozott az oroszoknak és 180 foglyot ejtett. Vakmerő vállakozásáért soronkívüli előléptetés és arany vitézségi érem volt a jutalma.
Lukács Ferenc gyalogos
Nagyági Lajos zászlós
Dr.Párkányi Dezső alhadnagy
Prey István őrmester
Polcer Lajos (kép)
A galíciai front áttörése után győzedelmesen előrenyomuló 31. hadosztály, melybe a Hindenburg nevét viselő 69. ezred is tartozott, 1915. május 19.-én Przemysl-től délre fekvő Ostrozec falu északkeleti szegélyét övező magaslatok ellen támadott, hogy az oroszok védelmi vonalát áttörje és Lemberg irányában felgöngyölítse
A támadás célja a Przemysl várát szívósan tartó és a várra támaszkodó orosz haderő kettészakítása volt, ami sikeres végrehajtás esetén beláthatatlan eredménnyel kecsegtette csapatainkat. A támadás során az ezred egyrészének a feladata a 210-es magaslat elfoglalása volt. Ezen harccsoportnak. A helyzete a többszörös drótakadályokkal ellátott, erős állásokban elhelyezkedett ellenséggel szemben igen nehéz volt. A magaslat lábánál vizenyős, süppedős rét terült el, ami a magaslat megközelítését nagymértékben megnehezítette. Az ellenséges fényszórók folytonos világítása pedig minden megmozdulást elárult és heves tüzelést irányított a támadókra.
Mindezek ellenére sikerült Polcer hadapródnak szakaszával az ellenséget annyira megközelíteni, hogy támadását a hajnali órákban megkezdhesse. Négy ízben vezényelt rohamot, míg végre véres kézitusa után kivetette az oroszokat állásukból. Bár szakasza nagy része elesett és maga is súlyosan megsebesült, az elfoglalt magaslatot az ellenség ellentámadásaival szemben mindaddig tartotta, míg veszteségei pótlására és az elért előny kiaknázására az új erők meg nem érkeztek
Rajczy István (kép)
1916 augusztusában több magyar csapatot küldtek le a magyar-román határra. Többek között a székesfehérvári 69. közös gyalogezred ötödik zászlóalját is, azzal a megbízatással, hogy Orsovától északra, Herkules-fürdő és Csernahévíz között készítsen magának védőállásokat. Alig kezdték meg az árkok építését, amikor bekövetkezett a hadüzenet s még azon éjjel orozva megkezdték támadásaikat a havasi latinok.
Az aránytalanul kicsi magyar erők ellen felvonuló románok hamarosan átlépték a magyar határt és Orsova elvesztése után ezzel veszedelmes helyzetbe jutottak a magyar zászlóaljak. A 69-es és a szomszéd 48-as zászlóaljak kényszerű fedezésére Rajczy törzsőrmestert rendelték ki szakaszával.
Mint önálló parancsnok maradt vissza szakaszával, a 48-asok kis töredékével és húsz csendőrrel. Az volt a parancs, hogy mindenáron fedezze a visszavonulást. Kétezer magyar bajtársának és Herkules-fürdő sorsa volt rábízva. Három napig rendíthetetlenül helytállott két acélos szakaszával és ércszívű csendőreivel. Csordákban özönlöttek előre szakadatlanul az oláh tömegek és pokolian zúgott föléjük a román tűzeső, de ők, - mint szirt a habok között, - hűen, önfeláldozóan kitartottak.
Rajczy már az első napon megsebesült, nem csak ottmaradt, hanem hűséggel vezette bajtársai küzdelmét.
Háromnapi győzedelmes ellenállás után, mikor már a zászlóaljak állásokban voltak, Rajczy is visszavonult kis csapatával. A sebesült vezért sátorlapban vitték le a tűzperzselt, vérmosta hegyről.
80 emberével megmentett 2000-et, megmentette Herkules-fürdőt és diadalmas helytállásával időt nyert csapataink felsorakoztatására.
Ezen hősi cselekedetével méltán szolgált rá a személyes bátorság legszebb kitüntetésére, az arany vitézségi éremre, mely a legelső elismerése volt az álnokul megtámadott magyar határ megvédése körül szerzett érdemeinek.
Steigerwald József (kép)
Steigerwald tizedes az első rohamjárőrt vezette át a Piave túlsó partjára és halálmegvető harcok között nyomult előre, mindaddíg amíg parancsot nem kapott az előrenyomulásra. Közben észrevette, hogy két olasz géppuska tüze súlyos veszteségeket okoz a Piavén átkelő 3. bosnyák századnak és az átkelt részek előrehaladását szüntelenül heves tüzeléssel akadályozza meg. Saját elhatározásából az olasz géppuskák mögé került s hirtelen rajtaütéssel elnémította az annyi sok bajtársának pusztulását okozó két géppuska-szörnyeteget.
Sikeres vállalkozásával megkönnyítette és lehetővé tette a gyors előrenyomulást. A következő napok harcaiban két olasz ágyút és számos aknavetőt zsákmányolt s kiváló része volt abban, hogy nagyszámú fogoly jutott kezeink közé.
Tanka Tibor hadapród
Vadász János őrmester
Vagyocky István (kép)
Századparancsnokától azt a feladatot kapta, hogy a 69-ik közös ezred állásai előtt fekvő falukat kutas át és az ellenség előrenyomulásáról, valamint ütőerejéről hozzon pontos értesüléseket. 1914. szeptember 8-án este el is indult útjára s a legközelebbi galíciai helyiségben egy orosz lovas-járőrt fogott el. A járőr vezetőjétől értesült, hogy a közelben erősebb felderítő osztagok cirkálnak. Vagyocky szakaszvezető ezen hírre járőrének megerősítését kérte, melynek megérkezése után tovább folytatta előrenyomulását. Még ez éj folyamán rá is talált egy szakasz erejű gyalogos felderítő osztagra, melyet nesztelenül megközelített s erélyes rajtaütéssel elfogott.
A foglyokat visszakísértette azon kérelemmel, hogy további erősítésre van szüksége, mert az orosz főerők közelébe jutott.
Az elég erős osztaggá nőtt járőr a hajnali órákban egy csapatokkal megrakott falu elé ért, melynek keleti kijáratánál egy orosz üteg állt állásban. Itt meglapult Vagyocky szakaszvezető kis csapatával és bevárta ezredének támadását, ami a délelőtti órákban be is következett. A támadás a falutól délkeletre eső részen indult meg s magára vonta az ellenséges erők figyelmét. Vagyocky szakaszvezető ezrede támadásával egyidejűleg gyors mozdulattal megkerülte a falu északi réstét s néhány össztűz leadása után meglepő és erőteljes szuronyrohamot vezetett a tüzérüteg ellen, melyet ártalmatlanná tett a s ágyústól, lovastól és emberestől együtt elfogott.
Ezen vakmerő vállalkozása révén kiváló része volt azokban a sikerekben, melyeket ezrede aratott.
Vattay Dénes Lukács
Zászlós, ki a 69-es ezredzászló megvédése körül szerzett hervadhatatlan érdemeket. Az ellenség az éj sötétjében feltartózhatatlan erővel özönlötte el a falut – Krepa -, s teljesen elnyelte a faluban levő kevésszámú tartalékot. A vitéz 69-esek kétségbeesett kézitusára keltek az oroszokkal s halálmegvető bátorsággal viaskodtak a sokszoros túlerő ellen. Különös elszántsággal küzdött Vattay zászlós, ki az ezredzászlót s vele egyéni becsületét is saját testével fedezte. Emberfeletti erőfeszítés árán sikerült Csík László maroknyi csapatához csatlakoznia, mellyel egyesülve teljesen kiszorították az oroszokat a faluból.
Vida Ferenc (kép)
1914. október 19-én kapott parancsot, hogy 70 emberből álló századával Stary-Sambortól délkeletre emelkedő magaslatok egyikét szállja meg és mindenáron tartsa meg.
A parancshoz híven a reggeli szürkületben vette át a 69-ik közös gyalogezredbeli kemény magyarokból álló századával a 600-as jelzésű Zalarszki nevű magaslatot, melyet eddig Goldoni százados védett. A felváltással járó mozgást azonban az ellenség észrevette s az új csapat járatlanságát kihasználva, gyors támadásba ment át a 69-esek állasai ellen. A terepviszonyokkal teljesen ismeretlen új védők ereiben a felbukkanó túlerő láttán meghűlt a vér. Soraikban már-már ingadozás jelei mutatkoztak, midőn Vida Ferenc zászlós erélyes fellépésére volt szükség, hogy állásaikban megmaradjanak. Parancsnokuk erély, bizalmat gerjesztő hidegvére lelket öntött beléjük s oly fokú védekezésre ösztökélte őket, mely a dicső emlékű 69-es gyalogezred legragyogóbb napjai közé avatta 1914 október 19.-ét
Egész napon át lőtte a tüzérség állásaikat., egész napon át gomolygott állásaik előtt a csataordítástól eltorzult arcú támadók vérszomjas tömege, de a vitéz 69-esek egész nap rendületlenül állták a sarat.
Tizenkét órát töltöttek el szakadatlan harcokban a tízszeres túlerő ellen, mely végre is megtörött, kifulladt. Az oroszoknak nem sikerült két dandárunk közé éket verni s ezzel Vida zászlós megfelelt küldetésének.
Tizenöt derék magyar életébe került az idegen magaslat védelme, mire még az sem hoz vigaszt, hogy százötven orosz hősi halott maradt állásaik előtt.
Téczely Károly (kép)
1918. június 15.-én a reggeli órákban indult el Montelló felé az első 69.-es támadó emberhullám, melynek élén Téczely zászlós haladt géppuskás szakaszával. Az átkelés alatt az ellenállást már csak egy olasz aknavető üteg fejtett ki, melyet a fiatal zászlós tűz alá vett és rohammal elfoglalt. A hírhedt nevű és szomorú emlékű magaslaton azonban váratlan nehézség támadt csapataink előrenyomulásakor és gyilkos harc fejlődött ki az eddig elért sikerek megvédéséért. Közben Téczely zászlós is súlyos karlövést kapott, de nem hagyta el bajtársait, bár az olaszok szüntelenül támadtak, az állások tarása lőszerhiány miatt már-már kétségessé vált, hogy új erőt öntsön beléjük, kiugrott árkából és „fiúk, utánam!” kiáltással vezette szuronyrohamra 69.-es társait.
Hiába volt a lelkes harci tűz, hiába az önfeláldozó készség, vissza kellett vonulniuk a győztes félisteneknek – mert nem volt mivel harcolniuk.
Wachauer Károly zászlós
Wachauer László zászlós
A III./ 69-ES ZÁSZLÓALJ KITÜNTETETTJEI
(Kitüntetések a zászlóaljban, 1914-1916.)
Laikusok előtt a legtöbbször a kitüntetések száma az irányadó annak megítélésénél, hogy mennyire megbízható a csapat, mennyire bátor, vitéz az egyén. Pedig ez nagyon is hamis állapot. Mert valahol, úgy itt igazán érvényesül Zrinyi mondása: „Sors bona, nihil aluid!” A szerencse ajándéka minden, no meg a feljebbvalóké. És hát, mint mindenütt, ahol a személyek befolyása, akarata, véleménye érvényesül, itt is nagyon különbözők az eredmények. A háború tanúsága szerint – amint ez sokakban természetesnek is látszik – még a harcterek is befolyással vannak a kitüntetések osztogatására. Egy bátran, bravúrosan előretörő seregnél mindig több az alkalom a kitüntetésre, az érdemszerzésre, mint az érdemszerzésre az állóharcoknál. Az egyéni kiválóságok – bakánál, tisztnél egyaránt – mint körültekintés, hidegvér, az eshetőségek kihasználása, a bátor nekivágás, amott érvényesülhetnek igazában. Emitt a főerény a kitartás, a helytállás, még akkor is, ha a föld megindulna, az ég leszakadna is. Itt százak, ezrek csinálják ugyanazt, ott kisebb csapatrészek, elő vagy felderítő örsök kapnak önálló feladatokat.
A mi sorsunk – leszámítva az 1914-iki szerbiai offenzívát – állandóan támadások kivédése, visszaverése volt. A Drina őrségen, majd az Isonzó-fronton, egypár szükségparancsolta előretörést kivéve, nem lehetett „Előre!” a jelszavunk, hanem „Mindhalálig helytállás!” Hosszú hetek, hónapok, majdnem évek vonultak el felettünk ugyanazon állásokban; lehullatott lombját újjal váltotta fel s megint elvesztette körülöttünk a gesztenye, a tölgy, a cserfaerdő s védelmi állásunk dacára a tölgylevelekből sok maradt díszül lobogónkon és sok került kitüntetésképpen a mi vitézeink mellére. Megérdemelt büszkeséggel hallottuk mindenfelöl zászlóaljunk dícséretét, s nem ok nélkül mondta egyik magasrangú parancsnokunk, amikor hírülhozták, hogy frontjának egyik nagyon fontos pontjával olasz gárdacsapat áll szemben:
Nem tesz semmit. Énnekem itt vannak az én hatvankilenceseim!
Doberdó, Podgora, Alponte, Oszlavija, Szabotino és még sok vérrel öntözött csatatér a tanunk, hogy a zászlóalj rászolgált a bizalomra. Álljanak itt bizonyítékul az elismerő parancsokból a következő szemelvények:
Az első szerbiai harcok után, mikor a Drina-vonalat áttörve Cafcici, Kosjena Stena, Kosutja Stopa irányába vertük vissza a szerbeket, így jellemezte hadosztályunkat a hadseregfőparancsnok:
„Dacára az ellenség képességeinek, az időjárás kellemetlen szeszélyeinek, a terep nehézségeinek, szakadatlan rajtaütéssel, végérvényes győzelmet értek el! ( Armeekommandó Befehl No. 1519.)
Az 1914. novemberben Zapoljénél vívott hosszú, véres ütközet után a hadtestparancsnok azt írja:
„A legnagyobb örömmel vettem tudomásul a III./69. és II./52. zászlóaljaknak valóban hősies magatartását, mellyel járhatatlan sziklás vidéken, beásott ellenséggel szemben, minimális távolsággara tőle, négy napon és négy éjszakán keresztül – dacára nagy veszteségeiknek – kitartottak mindaddíg, míg az…..dik dandár hátulróljövő támadása visszavonulásra nem késztette az ellenséget.” (Korpskommando Befehl 1914. November.)
És amikor négyheti szünetnélküli harcok után elértük Uzsicét, a dandárt üdvözlő sürgönyöket a következő szavak kíséretében adta tudtunkra a mi feledhetetlen brigadérosunk, Konopicky tábornok:
„A dandár nehéz harcokat kűzdött az utóbbi napokban, teljes dicsőséggel és magas helyekről bőséges dicséretet kapott elismerésül. Meghatott szívvel mondok minden tisztnek és minden katonának forró köszönetet a fölséges kötelességteljesítésért. Büszke vagyok, hogy ilyen csapatok tartoznak parancsnokságom alá, és különösen büszke vagyok az én tisztjeimre és tisztjelöltjeimre, akik vasakarattal törtek a kitűzött cél felé és el is érték azt.” (Brig. Bef. 1914. Nov.)
Megkoronázta eddigi sikereinket, az, hogy 1914 decemberében Hindenburgot, a legendás hírű hadvezért tette meg Őfelsége ezredtulajdonosunknak. Akkoriban hízelgő szavakkal így nyilatkoztak e tényről:
„Az ezred méltó a tulajdonosához!”
Később az olasz frontra mentünk s itt a görzi hídfő kulcsát, a Monte Sabatinot kellett védenünk az első heves, erőszakolt támadások idején. Jóformán állások nélkül, a bokrok, kövek kövek között meghúzódva állottuk a jégeső gyanánt hulló gránát- és shrapnelltüzet, s vertük vissza a gyalogság sokszor megújított heves támadását. Erről Nöhring vezérőrnagy így emlékszik meg napiparancsában:
„ A III./69. gyalogzászlóalj azt a feladatot kapta, hogya Monte Sabatinot minden körülmények között megtartsa. Ezt a tőle megszokott hősiességgel teljesítette. Leírhatatlan tűz alatt elfoglalta az állásokat s a vitéz 47-esekkel egyesülten, több gyalogsági támadást visszavert s rendületlenül kitartott.”
Konopicky egyszerűen, lakonikusan csak így szólt hozzánk parancsában:
„A III./69. zászlóalj az utóbbi napok harcaiban kitüntette magát, a legnehezebb ágyútűzben kitartott. Én mást ettől a derék zászlóaljtól, nem vártam!”
A hadosztályparancsnok sem késik elismerésével:
„A III./69. zászlóalj a X/47. menetzászlóaljjal együtt a múlt hét harcaiban három napon keresztül egyik fontos pontját frontunknak, különösen nehéz körülnények között, sokszoros túlerő ellen győzedelmesen megtartotta s az olaszok ötször mmegújított támadását fényesen visszaverte. Egyik legszebb babérlevele lesz e teljesítmény a hadjáratnak!”
Legkedvesebbje talán szívünknek az a beszéd, melyet a mi főhercegünk, József intézett hozzánk akkor, midőn az 1915. év októberi nehéz harcok idején az ő hatásköre alatt San Michelnél harcoltunk. Eljött hozzánk pihenőhelyünkre s összegyűjtve maga köré a legénységet – minden előzetes értesítés nélkül, váratlanul jött – anyanyelvünkön, a nekünk oly kedves fejérmegyei tájszólással szólni kezdett:
Hatvankilencesek! A háború elejétől kezdve négy hónapon át kűzdött a 69. gyalogezred három zászlóalja az én hadosztályomban, ahol mindég vitézül és becsülettel megállotta a helyét. Mint magam is fejérmegyei fiú, szívből üdvözlöm a fejér- és tolnamegyeieket. Jól ismerem a legénységet, s mindig meg voltam győződve, hogy ez a zászlóalj is épp oly hősiességgel viselkedik, mint az ezred, fenn az északi harctéren. Ezt a legfényesebben bebizonyítottátok akkor, mikor az én délen kűzdő hős csapataimnak válságos helyzetében a seítségére jöttetek! Most eljöttem ide, hogy a hatvankilenceseknek személyesen fejezzem ki hálás köszönetemet. Meggyőződtem arról, hogy ahol hatvankilencesek vannak, ott az ellenség áttörni nem tud!
Milyen jól estek, milyen büszkévé tettek bennünket e szavak a jegkiválóbb fejérmegyei fiú, József főherceg ajkáról hallva őket, azt leírni sem lehet. Feldtük a szenvedéseket, készek voltun új mérközésekre, új erőpróbára. Adódott alkalom bőven. Jele az apró elismerő sürgöny, mely alig kéthéttel ezután Boroevicstől jött:
„Kovács alezredesnek, a III./69. zászlóalj parancsnokának a az ő kitűnő, vitéz csapatainak különös elismerésemet és legforóbb köszönetemet fejezem ki az oszlaviajai újólagos hőstettéért!”
Oszlavija! A mi legszebb diadalainknak színhelye! Voltak véresebb ütközeteink, de ilyen fényes eredmény talán sehol sem koronázta katonáinknak „gyors előretörését a támadásban”, mint itt. A kavernában elfogott olasz őrnagy mondta:
„Ez boszorkányság! Ebben a pecben jelentették, hogy az ellenség támadni készül s máris itt vannak!”
Az II./52. zászlóaljjal, jóban-rosszban hűséges társainkkal, testvéreinkkel közösen hajtottuk végre e támadást s eredménye az ellenség visszaszorítása, állásaik elfoglalása, 45 tiszt, 1152 közlegény foglyulejtése, rengeteg hadiszer zsákmánylása lett az eredmény. Dandár, a hadosztály, a hadtest, a hadsereg parancsnokai siettek üdvözlő szavakkal. A parancsnokoknak a „kitűnően, jól átgondolt előkészítésért, az energikus és célirányos vezetésért”, a legénységnek „az erőteljes, bátor és vilámgyors keresztülvivéséért” tűzték homlokára a babért. Podgorán a 10. és 12. század egy-egy előretörése vont maga után dícsérő parancsokat. Mindkettő foglyok ejtésén és hadiszereken kívül állásaink megjavítását eredményezte. Csoda-e, ha ezek után, midőn zászlóaljunk kivált a régi kötelékéből s új, nehéz helyre távozott a dandár, a hadosztály napiparancsában a „távozók dícsérete” cím alatt hosszú, elismerő, méltató szavakban búcsúznak tőlünk, ha feljegyzik, hogy ennek a „teljesértékű, próbált csapatnak” van a legnagyobb része abban, hogy Oszlavija szilárdan, erősen a kezünkben van, ha azzal köszönnek el tőlünk „a mielőbbi viszontlátásra!” A viszontlátás bekövetkezett. Az 1916. augusztus eleji véres napokban ott volt a zászlóalj megint Oszlaviján. A régi kitartásssal, vitézséggel, a régi vitézséggel kűzdött, de hiába. A sors könyvében meg volt írva, hogy Görznek nem csak az ellenség ágyútűzét, hanem uralmát is tűrnie kell rövid időre. Ezen nem tudott változtatni a hatvakilences hősiesség, hűség. A frontot visszavettük. És mi mentünk vissza előbbi helyünkre, magunkkal vivén a dandárparancsnok köszönetét:
„Nehéz órákban, kritikus harcokat vívott meg velünk e vitéz zászlóalj s az ő segítségével a túlnyomó erejű ellenség rohamát megállásra kényszerítettük. Köszönöm ezt a zászlóalj parancsnokának, Kovács alezredesnek, kiváló tisztikarának és kemény legénységének! Nehéz szívvel látom távozásukat és a „viszontlátásra” szóval búcsúzom el tőlük.”
És kisért bennünket a hadosztály elismerése:
„Régi kötelékében töltött rövid, de annál dicsőségteljesebb tevékenység után távozik a III./69. zászlóalj az …dik hadosztály kötelékéből. De úgy ezek a teljesítmények, mint a korábbi harcok dicsőséges tényei mindenkor feledhetetlenek maradnak előttünk. Az a fényes ellentámadás, mely augusztus 7-én újólag birtokunkba adta részben az oszlavijai magaslatot és Peomát….és a másik, mely Sv. Katerinánál augusztus 10-11-én benyomult ellenséget visszadobta, a legfényesebb harcitények voltak. A legfelsőbb szolgálat nevében a sokszorosan kipróbált, vitéz zászlóaljnak, ennek hőslelkű parancsnokának távozásuk alkalmával a legforóbb hálámat s különös elismerésemet fejezem ki.”
Csak kikapott részletek ezek s nem is azért állanak itt, hogy velük hivalkodjunk – bár az érdem elismerése, beismerése, sohasem hivalkodás, - hanem azért, hogy egykor, a borús idők elmulta után valaki közülünk hazatér s emlékezni fog lezajlott csaták súlyos próbáira, bizonyítékul az esetleges kétkedőknek, elővehesse e hivatalos iratok hiteles másolatát s maga gyönyörűségére, mások, meggyőzésére felolvashatja azokat. És érezze akkor büszke boldogsággal és el is mondhassa nyugodt lélekkel a költő szavait:
„Szent hazánk.
Megfizettük mind, mivel csak tartozánk!”
És álljon itt végül egy kimutatás arról, hogy a háború két első évében hány személyes kitüntetés jutott zászlóaljunknak s azután álljanak itt névszerint azok a mi hőseink, akik legénységi állományban arany, ezüst vitézségi érmet kaptak. Mi mással jutalmazni – szivünk szeretetén, lelkünk meleg ragaszkodásán kívül – nem tudjuk őket, mit hogy neveiket átadjuk zászlóaljunk kétéves háborús törerténetével együtt az utódoknak, kik – bár nehéz feladat részükre – igyekezzenek hazájukat jobban szeretni, mit ők tették.
Kitüntetettek névsora - 1916. augusztus 01.-i állapot:
Tisztikar
Lipótrend 1
III.osztályú vaskorona rend 3
III. osztályú katonai érdemkereszt 16
Ezüst Signum laudis 7
Bronz Signum laudis 25
Ferenc József-rend lovagkeresztje 1
Arany érdemkereszt 1
Arany vitézségi érem 1
I. osztályú ezüst vitézségi érem 11
II. osztályú ezüst vitézségi érem 18
Bronz vitézségi érem 6
Dicsérő oklevél 16
Legénység
Arany vitézségi érem 1 - lsd. Orbán Ferenc őrmester
I. osztályú ezüst vitézségi érem 64
II. osztályú ezüst vitézségi érem 270
I. osztályú ezüst vitézségi érmet kaptak:
Kern Ferenc őrmester
Kindl Ferenc őrmester
Anbach Ignác tizedes
Kocsis György tizedes
Kárász János tizedes
Bittmann János szkv.
Simon Tamás tizedes
Kiss Lajos szkv.
Durmics Mihály tizedes
Micheller József őrmester
Badács János sebesültszáll.
Csuti Mihály őrmester
Egyed József szkv.
Scheirich József örm.(3 x)
Karg János tizedes
Gazdag György t.őrmester
Ganzler János tizedes
Bali Mihály szkv.
Horváth Gyula szkv.
Fekete Fernc szkv.
Takács János gy. (2 x)
Fülöp Lajos őrvezető
Tolnai Ferenc őrvezető
Landi Kálmán póttart.
Móricz János tart.gyal.
Kovács Sándor szkv.
Vajer József szkv.
Szakács József tizedes
Györik József gyalogos
Éger József gyalogos
Pálinkás István gyal.
Vadász Imre gyalogos
Marion Antal gyalogos
Nyak Ferenc póttartalékos
Kemény Károly szkv.
Breuer Simos őrvezető
Bognár Lajos gyalogos
Miskovics Antal gyal.
Tóth Antal szak.vezető
Farkas Károly szkv.
CzettlikGyörgy tiz.
Petró V. Ferenc szkv.
Szili István tizedes
Kiss István tart.gyal.
Jankovics József őrvezető
Rozsos István őrmester
Kőszegi Pál szkv.
Szíjjártó József tizedes
László Ferenc őrmester
Kolárik Kálmán szkv.
Gönczy Károly tiz.
Major István tizedes
Csontos József őrm.
Varjas Sándor gyalogos
Horváth Ferenc gyal.
Juhász Mihály őrvezető
Bauer Tamás őrvezető
Béres János őrvezető
Puha István tizedes
II. osztályú ezüst vitézségi érmet kaptak:
Paulik Viktor szkv.
Ragyelik János tiz.
Simon Tamás tiz.
B.Szabó Zsigmond e.ü.tiz.
Kárász János (2 x)
Tóth VI. István őrv.
Kovács VI. József gy.
Nickl György gyal.
Weiss Ferec gyal.
Marczinkovics A. gy.
Farkas I. József gy.
Farkas II. Mihály gy
Ferenc István gy.
Hénersz István gyal.
Linzmayer Frigyes gy.
Polovitzer Ferenc gy.
Gutai Antal őrmester
Bittmann János szkv.
Szabó IV. Frenc gy.
Lingli Mihály szkv.
Kuglics József szkv.
Sipos Imre tizedes
Magyar József gyal.
Pach Vilmos sebesültsz.
Patkó István tart.gy.
Szeder János tizedes
Pálinkás György gyal.
Simin II. János gyal.
Oláh János gyal.
Forster József tizedes
Petrovics István gy.
Durmics Gyula gy.
Jóvicza Dániel seb.sz.
Farkas János tart.gyal.
Varga András tart.gyal.
Sajbán András tart.gy.
Magyar András tizedes
Vida Ferenc gyalogos
Kalmár József gyal.
Dékán István szkv.
Szabó Mihály szkv.
Kónya Lajos tizedes
Móker Mihály népf.gy.
Gólics Jakab gyal.
Garbacz János gyal.
Zantner Mihály gy | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
