Az ezred tűzkeresztsége

Részletek Rózsafi János:

Amikor el kellett menni katonának c. könyvéből

(rövidítet, szerkesztett változat)

Indulás a felvonulási körzetbe

Menetkészültségük elérése után megkezdődött a zászlóaljak elszállítása a felvonulás körzetbe. A 69-esek I.,II., és IV.. zászlóalja 1914. augusztus 1-én indult el Székesfehérvárról: - Budapesten és Szabadkán át – a szerémségi Ó Pázuára vezetett. A Monarchia hadvezetése már tudta, hogy ezt az ezredet is csak ideiglenes célállomásra küldi. Ugyanis s Galíciába szállítandó u.n. „B” lépcső ekkor már Szerbia felé tartott, visszafordítása vasúttechnikai okokból lehetetlen volt, ezért úgy határoztak, hogy az érintett alakulatokat előszőr elszállítják a déli körzetekbe. Azonban az augusztus közepéig számításba vehető 2. hadsereg mégis belebonyolódott a szerbiai küzdelmekbe, így az ezred is súlyos veszteségeket szenvedett.

Egy ezred a Szerémségben

A kitűnően felszerelt 69-es ezred katonái augusztus 2-án érkeztek meg Ó Pázuára, nagy hőségben és kitűnő hangulatban. A következő napokat kiképzéssel és határbiztosító feladatokkal töltötték. A tisztek részére

kiosztották az orosz hadszíntér térképeit. Rövidesen kihirdették, hogy a hadrend szerint a 2. hadsereg 31. gyalog hadosztályába, a 61. gyalog dandárba taroznak. Augusztus 13-án az I. zászlóaljat hadbiztosító szolgálatra

rendelték, ezért az ezredtörzs, a II., és IV. zászlóalj törzsei maradtak csak együtt. Augusztus 17-én Karlovcicban voltak, amikor riadóztatták a legénységet. Céltalan bolyongás vette kezdetét. Északról délre, majd délről, északra, senki sem tudta, miért.

A tűzkeresztség

1914. augusztus 18-án, a bolyongással töltött éjszaka után érkezett az ezred Sabac városába, amely rettenetesen nézett ki. Kertekben, udvarokban hullák, leölt állatok rothadó tetemei és az utcákra kiszórt berendezési tárgyak és felszerelések nehezítették a vonulást. Mindenki döbbenten nézte:

„Hát ilyen a háború?”

Végre megérkezett a parancs, hogy Sabac mindkét, keleti irányba vezető útján törjenek előre Princinovic felé. A várost elhagyva azonnal géppuska és ágyútűz csapott le a zászlóaljakra. Az ellenség nem volt látható, mert jól beásott állásokból tartották tűz alatt a 69-eseket, szerencsére rövid ideig tartott a tűzcsapás.

Augusztus 19-én is teljes volt a tanácstalanság, nem volt összeköttetés a parancsnoksággal s ellentétes utasítások is jöttek. Senki sem tudta, hol van az ellenség. A rossz térképek, a hiányos felderítés következtében teljes bizonytalanság uralkodott a II., és IV. zászlóaljon.

Egy váratlan oldaltámadás miatt teljes fejetlenség lett úrrá a zászlóaljakon, tisztjeik megtiltották a tüzelést, mert abban a hiszemben voltak, hogy a 32- esek nyitottak véletlenül tüzet rájuk. A tisztikarnak is nagy veszteségei lettek, Jankovich ezredes, ezredparancsnok már az első percekben súlyosan megsebesült. A láthatatlan ellenség pedig szinte tetszésszerint tizedelte tovább a zászlóaljakat, még déli 12 órakor sem oldották fel a tiltó

tűzparancsot. Nem ütközet volt ez, hanem mint egy galambvadászat, érthetetlen véráldozat!

Halottakban és sebesültekben 14 tiszt és 360 fő legénység volt a veszteség!

Útszéli árkok fedezékében

1915. augusztus 20-án az ezredtörzs és a két veszteséget szenvedett zászlóalj állománya 1.892 fő volt. 22-én az ezred visszatért Sabacra, rövid idő után elindultak Jeremovac felé, mikor újabb ellenséges tüzet kaptak, csak az útszéli árkok nyújtottak némi védelmet. Az ellenséget továbbra sem lehetett látni, mégis oldalazó tűz alá kerültek, ezért megkezdődött a legénység lassú visszavonulása. A rajvonal jobbszárnya felöl, a vonal hosszában a legkülönbféle csapattestekhez tarozó emberek kezdettek fejvesztve visszavonulni Sabac felé. A szerb tüzérség nem kímélte őket sem, aki elesett, azon keresztülrohant a tömeg. Parancsok ezúttal sem érkeztek,

megismétlődött a pár nappal korábbi borzalmas helyzet, újabb veszteségek: 3 tiszt és 97 fő legénység.

A veszteségek pótlására 30-án megérkezett az első menetzászlóalj: 10 tiszt és 488 fő legénység, ezzel az ezred élelmezési létszáma 3746 ember és 201 ló volt.

1914. szeptember 1-én megkezdték az ezred átszállítását az északi harctérre, ahol azután a kifogyhatatlan emberi készlettel rendelkező orosz hadsereggel kerültek szembe.