4. szám, 1915. július 11.

Pittner Ezredes emlékére!

Meghalt Pittner Ezredes!

Mily mérhetetlen fájdalom, mennyi mérhetetlen szenvedés e néhány rövid szóban (…..), egy szerető szív szűnt meg dobogni s egy egész ezred minden katonájának szíve dobbant meg egyszerre, mire az emberi elme gyarlósága  a maga rideg és sivár valóságában felfogni képes, mi ebben rejtőzik. Egy szív megszűnt érezni és dobogni, ez Pittner Ezredes szíve volt, de ezer és ezer kebel tanult tőle szeretni, százszorosan és ezerszeresen becsülni; ezek Pittner Ezredes katonáinak, ismerőseinek keblei. Igen, szeretni tanult meg tőle ezer és ezer kebel, azt a legszentebb, azt a legnemesebb, azt a legeszményibb érzést tanulta meg tőle, amely minden halandó munka értékének az alapja, amely minden kifejezhető erőnek egyetlen biztosítéka, amely minden energia feléledésének legbiztosabb támasza, amely a bennünk levő őserő gigászi megnyilvánulásának legszükségesebb kelléke.

Katonáim! Bajtársaim!

Szeressétek egymást! Pittner Ezredes halandó porhüvelye eltűnhetett szemünk elől, de az ő rettenhetetlen, habozást nem ismerő lelke ott lesz lelki szemeink előtt örökké, amikor zászlónkat hazánk, nemzetünk s mindannyiunk szent ügyét kell előbbre vinni a harctéren, a véres küzdelmek porondján s diadalra vezetni a becsület mezején.

Pittner Ezredes halandó teste elköltözött mellőlünk, de emléke élni fog bennünk örökké. Lelkünkben mély, maradandó nyomokat hagyott az ő kiváló egyénisége, kiben a sors különös adományaként, valami bűvös keverékben egyesült a katona és az ember. A katona sziklaszilárd jelleme, kérlelhetetlen szigora, mindig a helyes időben és helyen megválasztott vakmerősége, hősi bátorsága s az ember odaadó gondossága, aggódó szeretete s féltő gyöngédsége. Véres küzdelmekben, győzelmes ütközetekben kipróbált vezére, aggódó figyelemmel, figyelmes megfontoltsággal s megfontolt óvatossággal párosult vezetője, gondos odaadó szeretettel szertő féltéssel egybeforrott atyja, a gondviselője volt katonáinak és minden alárendeltjeinek. Ütközetek, rohamok fékeveszett fergetegében, hősök vad harci viadaljából, ágyúdörgéstől, fegyverropogástól, géppuskák kattogásaitól, majd sebesültek kínos jajkiáltásaitól hangos, tobzódó vérviharaiban csak ő, Pittner Ezredes állt mindig nyugodt arccal, mint valami oltárkép a szenvedélyek keresztútjain, kit az Úristen csak azért teremtett részünkre, hogy a felszabadult s halandó által immáron nem korlátozható vad féktelenségeket, szilaj indulatokat megfékezze, vagy ha azok kitörtek már, könnyekbe olvassza fel.

Katonák! Bajtársaim!

Ez volt Pittner Ezredes, mint katona, mit férfiú és ember. Ez volt Pittner Ezredes, mint vezérünk az ütközetek tüzében, mint vezetőnk a reánk leselkedő veszélyek és veszedelmek oly sokféle változatában, mint szerető gondozónk ezer és ezer bajainkban. Ott volt mindenütt és mindenkor, ahol erőt és kitartást kellett önteni a csüggedőkbe, vagy balzsamot és írt nyújtani a szenvedők felé.

Katonák! Bajtársaim!

Most búcsút veszünk Pittner Ezredes halandó s már tán porladó testétől, a tavasz melengető, mindent életre keltő napsugára ki fogja ránk fakasztani az ő sírhantján is az engesztelődés virágkoszorúját, halottából azonban nem képes feltámasztani őt többé semmi földi hatalom.

Katonák! Bajtársaim!

Pittner Ezredes meghalt, de emléke élni fog közöttünk örökké, szellem, mint égő és lobogó szívének fog világítani, előttünk azon az úton, amelyen lobogónkat kell előre vinni azon az úton, mely, ha még oly göröngyös, még oly küzdelmes, még oly viszontagságos is, keresztültörve magunkat rajta, a boldog s a győzedelmes béke biztos révébe vezet.